A Rózsakertbe Sopronból barátaival érkező fiatalt Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Központ ügyvezetője köszöntötte, aki külön örömét fejezte ki, hogy éppen egy diáknak adhatja át az erre az alkalomra készült díszoklevelet és az Eszterháza Központ ajándékát, egy családi belépőt az Esterházy-kastélyba, – a kastélymúzeumba, a barokk színház történeti túrára, a Cziráky Margit Rózsakertbe –, valamint a nagycenki Széchényi-örökség helyszínekre – a kastélymúzeumba, a mauzóleumba és a lovardába – a mind különleges élményt nyújtó kiállítások és helyszínek látogatására szóló belépőt.
Nagy Virág barátnőjével, Fannival együtt érkezett, így személyében a 10001. látogatót is örömmel fogadhatták az Esterházy-kastélyban.
Virág elmondta: a Rózsakertben most járt először, mert fontosnak tartotta, hogy amíg a rózsavirágzás tart eljusson Eszterházára. A családi belépőnek külön is örült, mert ő, maga ugyan már járt az Esterházy-kastélyban, de éppen az élmények miatt szeretett volna mindenképpen családjával együtt is visszatérni. Az ajándékbelépővel így erre a közeljövőben sor kerülhet arra, hogy egy igazán tartalmas és közös élményt adó családi hétvégét tölthessenek együtt – mondta Virág.
NYITVATARTÁS:
kedd-vasárnap 9.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 8.45-15.55
Kastélytúra - csak vezetéssel!
Kameraszabályzat
Tájékoztatás rendezvényen készült képek felhasználásáról
Projektek
Parkoló - térkép