A háromnapos esemény helyszínéről Egresitné Firtl Katalin elmondta: az eszterházai kastély- és kertegyüttes nem csak lélegzetelállítóan szép, de történelmi múltjával, művészettörténeti jelentősége által is, mint Európa második legnagyobb történeti kert- és kastélypark-együttese hiteles helyszíne is a rangos nemzetközi konferenciának.
A rangos nemzetközi szakmai esemény alatt ingyenes közönségprogramok is várják az érdeklődőket, amelyekre regisztrációs alapon várják az érdeklődőket.
Szeptember 29-én, csütörtökön 18.45 órától Kalafszky Adriána és a Savaria Barokk Zenekar koncertje lesz a marionettszínházban. A koncerten francia kantáták és barokk gesztikák, (mozdulatok) az erdők visszhangját adják át az eszterházai barokk környezetben.
Szeptember 30-án, pénteken 19.00 órától Joseph Haydn muzsikájára fényfestést tekinthetnek meg az érdeklődők a kastély franciaparkjában. Ennek során a zene, a fény, a kertművészet tökéletes összhangja élhető át Magyarország legnagyobb kastélyparkjában.
Október 1-jén, szombaton a családi napot tartanak ingyenes múzeumpedagógiai programkínálattal, amelynek része poszterkiállítás, interaktív zenés kerti séta, hátizsákos kalandtúra is.
A 2020-ban indult konferenciasorozat Mőcsényi Mihály professzor tájépítész személyének és Eszterházán folytatott, több évtizedes kerttörténeti kutatásainak emlékére jött létre.
A konferencia főszervezője a Magyar Kertörökség Alapítvány, társszervezője az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete, együttműködésben az Ormos Imre Alapítvánnyal, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának kerttörténeti tagozatával.
A részletes közönségprogramok itt: http://eszterhaza.hu/programok/kozonsegprogramok-iii-mocsenyi-mihaly-kertmuveszeti-es-kerttorteneti-konferencia-2022
NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30
Tájékoztatás rendezvényen készült képek felhasználásáról
Projektek
Parkoló - térkép