Schloss Esterházy

Grafikus változat

A herceg hálószobája

Esterházy Miklós herceg hálószobáját 1767-ben alakították ki a kastély középrészében, a földszinti díszteremből Nyugat felé nyíló volt hercegi lakosztályban. A szobán ugyanaz a bécsi mesterkör dolgozott, mint a kastély többi részén. Közülük név szerint Johann Friedrich Schroth szobrászt, Johann Michael Reiff stukkátort, Bonaventura Corvetta aranyozót és Andreas Sedlmayr aranyozót ismerjük. A kastély középrészében berendezett másik három díszlakosztályhoz hasonlóan a hercegi lakosztályt is a korabeli előírásoknak megfelelően alakították ki. A hercegnek az építészeti divaton túl ugyanis a társadalmi elvárásokhoz is alkalmazkodnia kellett. Eszterháza közép-európai, leginkább német közvetítéssel a francia mintákat vette át. Így a földszinti díszteremből, a sala terrenából nyílt a hercegi lakosztály előszobája. Utána következtek a szalonok, majd végül a hálószoba. Miklós herceg továbbá e mellett hozta létre a kínai lakk-kabinetet.

A hercegi hálószobát fényes felületűre polírozott, fehér krétával „mázolt” faborítással látták el. A burkolatba kis képecskéket foglaltak bele, amelyek az istenek szerelmeit ábrázolták. A fehér felület ragyogása a legdrágább anyagokat, a márványt és az alabástromot idézte fel, amit aranyozással gazdagítottak. Ez a fajta falkialakítás a közép-európai kastélyépítészetben elterjedtnek számított. A herceg ágyát égszínkék selyemdamaszttal húzták be, amit aranyfonalból készített hímzésekkel díszítettek. Ez egy francia, ún. lit à tros dossiers típusú ágy volt. A bútort a fallal párhuzamosan helyezték el és egy fallal párhuzamos támlával is ellátták, míg két rövidebb oldala is támlás volt. Felette baldachin emelkedett, amiről függönyök lógtak le. Ezeknek az volt a szerepük, hogy éjszaka – miután elhúzták őket – a gyakran hűvös szobában melegen tartsák az ágyat.

A színválasztás sem volt véletlen: a kék-arany kombináció az Esterházy család címerét idézte. Az egész hercegi lakosztály ezt a színt kapta, minden bútort égszínkék selyemdamaszttal húztak be. Ez az eljárás is a korszak jellegzetességei közé tartozott: egy-egy lakosztálynak vagy szobának megvolt a saját színe, a szöveteket, bútorhuzatokat, függönyöket, falborításokat egyazon színvilágban tartották.

A hercegi ágy akkor pusztult el, amikor a II. világháború végén a helyi lakosság és a Vörös Hadsereg kifosztotta a kastélyt. A szobában csak 2005-ben helyezték el az ágy rekonstrukcióját. Magát a helyiséget 1961-ben újították fel, amikor a régi falburkolat megmaradt elemeinek a felhasználásával kialakították a rekonstruált falborítást. Ebből már hiányoznak a régi falburkolatba befoglalt kis festmények. A mennyezet négy sarkában található kis festett képeket azonban sikerült megmenteni: ezek fáziskép módjára a fáklyát emelő, a nyilazó, a vesszőjét kilőtt és a boldogság koszorúját felmutató Amort, a szerelem istenét ábrázolják. Ezeket legutóbb 2005-ben restaurálták, amikor a hercegi ágy rekonstrukcióját is elkészítették.

 

Felhasznált irodalom:

Dávid Ferenc: Eszterháza belső terei. Ars Hungarica, XXVIII. évf. (2000) 1. sz. 73–95.

Szentesi Edit: Eszterháza 18. századi leírásai. In: Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Stein auf Stein. Festschrift für Ferenc Dávid. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon Anna. II. kötet. Band 2. Vince Kiadó, Budapest, 2013. 165–229.

Vadászi Erzsébet: Magyar Versália. Műemlékek Állami Gondnoksága, Budapest, 2007

 

Fotó: A hercegi hálószoba 2005 utáni állapota a rekonstruált ággyal és az eredeti részletek felhasználásával készített falburkolattal. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.

Látogatói információk

NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30

 

KARRIER

Projektek 

Parkoló - térkép