Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

A kor vívmányai

Kulisszás színpad

A barokk színházművészet legfontosabb jellemzője és egyúttal vívmánya a félreismerhetetlen, végtelenül kifinomult és rafinált kulisszaszínpad. A kulisszaszínpad felé az első lépést 1545-ben tették, amikor a színpad mindkét oldalán egymás mögött sorakozó, perspektivikusan elrendezett, fakeretekre feszített, perspektivikus festéssel ellátott lamellákat állítottak, a látványt pedig vászonra festett háttérrel zárták. A színpadképet azonban az előadás alatt ekkor még nem lehetett megváltoztatni. Az első kulisszás színpadot 1628-ban létesítették: a kulisszaszínpad képét a kulisszának nevezett fakeretre feszített, festett vásznak adták, amelyek a színpad két oldalán, egymás mögött úgy helyezkedtek el, hogy a köztük lévő távolság egyre csökkent. Ez a fajta elrendezés kiválóan szolgálta a hatáskeltést, valósította meg a barokk kor illúziókeltő törekvéseit és lett elsősorban a barokk operáktól szinte teljesen elválaszthatatlan. Megszülettek az első, perspektivikus, változtatható színpadképek, ami hatalmas előrelépést jelentett a színháztörténetben, ugyanis színpadgépezetek segítségével rendkívül gyorsan tetszőleges mennyiségű díszletváltást tudtak végrehajtani, és akár a teljes színpadképet is meg lehetett változtatni. A színpad játékterét az egymás mögé sorolt kulisszák határolták le, melyek együttese alkotta a perspektivikus teret. Az illúzió mértékét, a játéktér mélységét az határozta meg, hogy hány kulisszacsoportot soroltak egymás mögé. Az előadás alatt végrehajtható színpadképváltásokat pedig a kulissza-csoportokban egymással párhuzamosan elhelyezett kulisszák száma határozta meg. Míg a kulissza-csoportok egy-egy tagja a színpadtérben állva alakította ki a színpadképet, addig a csoport többi, vele párhuzamos eleme takarásban, rejtve maradt a közönség szeme elől.


A kulisszák mozgatásának technikai háttere és vezérlése az alsó színpadtérben volt megoldva. A kulissza fa keretei a színpad deszkázata alatt elhelyezkedő egy-egy kulissza-kocsihoz csatlakoztak, mely az alsó színpadtérben, fa kerekeken gördült. Itt, a színpad síkja felett lehet csatlakoztatni a kulissza-kocsihoz a tulajdonképpeni kulissza fa keretét, melyre a díszlet festett vászna volt kifeszítve. A kulisszákat az előadás alatt többször cserélhették, így a korlátlan mennyiségű színpadképváltást valósíthatták meg. A kulisszák mozgatását, a színpadtechnika összes többi eleméhez hasonlóan csigákból, hengerekből, hengerkerekekből, áttételekből és kötélrendszerekből szerkesztett mechanikus gépekkel vitték végbe. Így történhetett meg néhány másodperc alatt a teljes díszletváltás.


Emelő-süllyesztő szerkezetek a színház világában

A színészek nemcsak a kulisszák közötti járásokon keresztül léphettek színpadra, hanem már süllyesztőket is alkalmaztak, melyeket szintén hengerre tekert kötelekkel mozgattak fel-le. Horányi Mátyás szerint Eszterházán az új operaház is rendelkezett emelő-süllyesztő szerkezettel. Meghökkentő lehetett, amikor a színészek felülről ereszkedtek le, tűntek fel váratlanul a színpadtérben. Az ezt lehetővé tevő szerkezetek a zsinórpadláson elhelyezett csigaáttételek révén az oldalszínpadról voltak vezérelhetők. Ezen összetett szerkezettel Horányi Mátyás szerint az eszterházai új operaház is rendelkezett.


Színpadvilágítás

A barokk színházak egyik legfontosabb problémája a megvilágítás volt. Nagy gondot jelenthetett a színpad kellő megvilágítása akkor, amikor csak gyertyákat, olajlámpákat, ólombetétes szeszlámpákat használtak. Az előadásmódot, a színészi játékot, az egész előadás hatását meghatározó volt a lángok imbolygó fénye és a számunkra már megszokott rivaldafény hiánya. A kulisszák szélein egymás felett fényvetőkkel ellátott gyertyákat helyeztek el. A fényerő szabályozására a kanócok mozgatásával vagy a fényvetők elfordításával nyílt mód. A fényforrások fényét tükröződő felületekkel igyekeztek fokozni.


Lejtős színpad kialakítás

A színpad hátsó részét “felső végének” is nevezték. Hogy miért? Mert régen, így Haydn idejében is, a színpad lejtős volt, nem vízszintes, ahogyan ma általános: a rivaldától a háttérfüggöny felé a színpad 3–8 százalékos emelkedést mutatott. Vagyis aki a rivalda felől hátrafelé haladt rajta, valóban felfelé is mozgott. A ferde építésnek kettős célja volt: egyfelől a közönség jobban rálátott a színpadra, másfelől ezzel erősítették a perspektíva illúzióját. Mert az egész festett díszlet, a felszeletelt festmény erről szólt. A motívumot – a tájat, az erdőt, az utcaképet, a termet – perspektívában festették meg, majd perspektívába rendezték a színpadon. Az oldalkulisszák a színpad vége felé haladva egyre közelebb kerültek egymáshoz, a padló emelkedett, a színpad felett kifeszített szuffitták pedig (amelyek az eget vagy a mennyezetet ábrázolták, s amelyek egyben a színpad fölött elhelyezkedő gépezetet is eltakarták a néző tekintete elől), a háttérfüggönyhöz közeledve, amely maga is a perspektíva folytatása volt, mind alacsonyabbra kerültek. A tölcsér alakú színpadot azzal a feladattal ruházták fel, hogy a végtelen perspektíva illúzióját keltse, ezzel pedig tovább növelve a színpad mélységét.


Színpadi gépezet

A színpadokon a régi korokban is képesek voltak csodákat létrehozni, egyidejűleg rengeteg dolgot tudtak előhozni vagy eltávolítani. A bal oldali oldalkulisszák balra kigördültek a látóterünkből, az új oldalkulisszák pedig begördültek. Ezzel egyidőben a jobb oldali oldalkulisszák jobbra kigördültek a látóterünkből, az új oldalkulisszák pedig begördültek. Ugyanabban a pillanatban a háttérfüggöny felcsavarodott, illetve legördült, felfedve ezzel a következő színt, miközben a szuffittákat felhúzták, az újakat pedig leengedték. Más szóval: a tér három irányban – balra, jobbra és fölfelé – kitágult, majd a következő pillanatban a begördülő új díszlet ismét „összenyomta”. Ezeknek létrehozásához hatalmas gépezetekre volt szükség, amik akkorák voltak, hogy kitöltötték a színpad alatti teljes teret és a színpad fölötti tér túlnyomó részét. Fent külön szerkezet biztosította annak lehetőségét, hogy felhők ereszkedjenek le vagy emelkedjenek fel, illetve emberek röpködhessenek. A színpad alatti térben ki-be gördíthető kocsikat, amelyekre az oldalkulisszák felfüggeszthetők (mindezt a színpad padlójába vágott hasítékok tették lehetővé); kötelek kilométereit, amelyek a kocsipárokat összekötötték egymással és egy nagy központi dobbal vagy tengellyel, egyidejűleg hozva mozgásba az összes kocsit; további kötélzetet és dobokat a színpad fölött, amelyek a háttérfüggönyöket és a szuffittákat mozgatták; és így tovább.


Víztorony

Esterházy Fényes Miklós idejében is kellett egy víztorony, ami ellátta az épületek, a parkot vagy éppen a szökőkutakat megfelelő vízmennyiséggel. Olyan víztornyot hoztak létre, aminek a tetejében egy 11.200 l víz befogadására alkalmas tárolóedényt helyeztek el és lóhajtású fogaskerekes meghajtással pumpálták fel a vizet.

 

 

 

 

 

 


9 lyukú tulipános váza

Az 1500-as évek vége felé kerültek először tulipánok Hollandiába, és termesztésük hamarosan hatalmas üzletág lett Németalföldön. Az európai botanikusok körülbelül 1000 fajtát jegyeztek fel belőle, az értékesebb tulipánhagymák valóságos vagyonokat értek. A tulipánok csak a XVII. század közepe táján terjedtek el Magyarországon, óriási értékkel bírtak, egy ritka alakú és különleges színű tulipán hagymájáért akár házat vagy birtokot is lehetett kapni. Ilyen tollakkal az Esterházyak is szerettek volna ékeskedni, ehhez pedig tökéletesek voltak a több lyukú vázák, amiket arra találtak ki, hogy minden lyukba egy-egy szál tulipánt tegyenek, így kevés tulipánból is egy nagy csokrot kaphattak.

Látogatói információk

NYÁRI NYITVA TARTÁS

június 20 - szeptember 30.
hétfő-vasárnap: 9.00-18.00
pénztár: 8.45-16.55

Látogatói menetrend
Betartandó óvintézkedések
Virtuális kastélylátogatás
A weboldal adatkezelési szabályzata itt érhető el. 
Tájékoztatás rendezvényen készült képek felhasználásáról

Projektek