Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

A fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának fejlesztése

A fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai 2016. tavaszán kezdődtek meg a 3H Építésziroda Kft. tervezésében, illetve a West Hungária Bau Kft. ZÁÉV Zrt. kivitelezésében. Az I. nagy ütem építési eleme a földszintes épületrész, az úgynevezett patkószárny felújítását tartalmazta, ezen belül is két egymásra épülő kivitelezés történt meg.

Az I. ütem alatt elkészítették a II. ütemhez szükséges infrastruktúrát. Közel 1100 négyzetméterben megvalósult a képtár, valamint a porcelánkabinet, a patkószárny egybenyíló kiállító térsora és kiszolgáló helyiségek kialakítása. Az első szakasz 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg. További kormányzati támogatással csaknem 1,8 milliárd forint a fejlesztésre szánt forrás. A munkálatok során mindösszesen 1274,85 négyzetméteres terület újult meg.

Az I. ütem második építési eleme az Esterházy-kastély nyugati szárny tető- és homlokzat javítási munkáit tartalmazta. A műleírás a fedélszék-megerősítés, a homlokzat-felújítás és a kiállítás bútorainak terveit foglalta magában, valamint a homlokzati megjelenést érintő minden szakági kiegészítést. Így, például: a műemlékileg értékes szerkezetek, az eredeti kőszerkezetek, az oktogon feletti kő szoborcsoport, a kutatások által feltárt és műemlékileg értékes szerkezetek, felületek restaurátor általi helyreállítását. Megtörtént a patkószárny feletti oromzatdísz restaurálása, valamint a főpárkányzat teljes újraépítése, profilozása a feltárt eredeti kialakítás alapján. A beruházás bruttó 230 millió forint kormányzati támogatásból valósult meg. 

A kivitelezés 2019 második felében zárult. A 2020-as világjárvány miatt a kastélyrész 2021-ben vált látogathatóvá.

Látogatói információk

NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30

 

KARRIER

Projektek 

Parkoló - térkép