Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

Érdekességek a kastélyról

A falconet ágyú

Az 1676 mm hosszú és 43,55 mm kaliberű ágyút 1654-1685 között öntötték bronzból, Kéri János gróf megrendelésére.  A falconet, vagy a sólyom egy könnyű ágyú volt, amelyet a 15. század végén fejlesztettek ki. A középkorban a fegyvereket méretüktől függően hüllők, madarak vagy vadállatok metszeteivel díszítették.  A falconet 0,5 kg fekete lőport használt, körülbelül 5000 láb (1524 m) maximális hatótávolsággal. Bár a szárazföldi használatra lett kifejlesztve, lovassági-tüzérségi fegyverzethez tartozott, seregbontó és könnyű ostromágyúként használták, a 17. században a könnyű hajók védelmére is kiváló volt. (Pl.: Kapuvárban 1560-ban az inventárium szerint öt falconét ágyú szerepelt)

Az itt látható ágyú típusról (több más tűzfegyverrel együtt) éppen Eszterházy Pál nádor közölt 1706-ban tüzérségi szakjegyzetet, amely ma a hadtörténeti kutatás szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír:

„2 font súlyú lövedéket lő ki. Szükséges hozzá 1 font lőpor. Súlya szám szerint 4 mázsa. Lőtávolsága 1400 lépés. Hossza a lövedék átmérőjének 20-szorosa. Vastagsága hátsó részénél egy lövedék átmérőjének felel meg. Elölső részénél fél-lövedéknyi vastagságú. Falakkal szemben semmi hatóereje nincs.”

A gyújtólyuk felett öntött grófi címer, latin nyelvű körirattal, amelynek fordítása:

„Ipolykéri Kéri János gróf, aranysarkantyús lovag, Ő Császári és Királyi Szent Felsége tanácsosa, kamarás, és a Magyar Királyság Szent Koronájának Őre.”

Felette az ágyú következő tulajdonosának, Esterházy József (1682-1748), gróf, országbírónak címerpajzsba foglalt, vésett monogramja, melyet az Aranygyapjas rend lánca fog körbe. A családi kötelmek miatt kapcsolódik a kastély gyűjteményéhez, önmagában ritkaság, magyar közgyűjteményben ez a típusú és magyar tulajdonosi vonatkozású ágyú nem fordul elő.

Jelenleg nem hiteles talpon látható, saját korában két küllős kerékre szerelt ágyútalpra helyezték, amely egyrészt a kilövés utáni visszahatást is kompenzálta, másrészt könnyű lovas cséza után kapcsolva lehetett a sereggel együtt mozgatni.


 

Egy aranyozott díszkapu – kovácsoltvas rácsok a 18. században

Esterházy „Fényes” Miklós herceg, vagy másnéven a „Pompakedvelő” 1762-től kezdte el nagyszabású épületegyüttessé fejleszteni süttöri kastélyát. Az építkezések mintegy negyed századon át tartottak. Az első építési ütemre az 1760-as években került sor. Az oldalsó melléképületeket ekkor kötötték össze a mai kastély magját jelentő főépülettel. Felépítették továbbá az Észak felé elterülő díszudvart övező íves patkószárnyakat is. Ezt az építési periódust az évtized végére fejezték be. A kastély, amit 1765-től Eszterházának neveztek ekkor még csak egyemeletes volt és a középső részt egy kupola- vagy sátorszerű tető koronázta. A második emeletet és a belvedert csak az 1770-es években húzták fel.

A kastély bejáratát az első bővítési szakasz végén, 1769-ben alakították ki. Az utazó az épületet Észak felől, a díszudvaron keresztül közelítheti meg, amit egy díszes, aranyozott kovácsoltvas kapu zár le. A kaput Melchior Hefele építész tervezte. A tiroli születésű Hefele a klasszicizáló késő barokk építészet jelentős mestere volt. Olyan épületeket tervezett, mint a  pozsonyi prímási palota, vagy a szombathelyi püspöki palota. Esterházy Miklós herceg feltehetőleg a Királyi Magyar Nemesi Testőrség tagjainak rajztanáraként ismerte meg Bécsben. A herceg maga is a testőrség tagja, később pedig kapitánya volt. Hefele részvétele a kastélybővítés első szakaszában mégis kérdéseket vet fel: valószínűleg a középrész díszudvar felé eső részének átépítéséhez készített terveket. Azonban bizonytalan, hogy ezekből mi valósult meg, illetve ha megvalósult, mi maradt fenn.

Eszterháza kovácsoltvas díszkapuját Hefele tervei alapján Johann Karl Franke kovácsmester kivitelezte. A kert kovácsoltvas oldalkapuit is ő készítette el. Franke Würzburgban tanult, ahol a korszak egyik legnagyszabásúbb építészeti vállalkozása folyt: az európai későbarokk építészet egyik legjelentősebb emléke, az érseki palota építkezése mintegy hatvan éven át, 1720-tól körülbelül 1780-ig tartott. Még Hefele is járt Würzburgban, ahol Georg Oegg udvari lakatos műhelyében tanult. Frankéval tehát már korábbról is ismerhették egymást.

Franke az aranyozott díszkapuért 2631 rajnai forint 36 krajcár, a két oldalkapuért összesen pedig 2840 forint 24 krajcár fizetséget kapott. Ez jelentős összegnek számított, de ebbe bele kell kalkulálni, hogy a segédeit is fizetnie kellett. Továbbá a műhely felállítása és a nyersanyag beszerzése is sok pénzt emésztett fel.

Az összeg mértékét akkor tudjuk értékelni, ha összehasonlítjuk Joseph Haydn, a hercegi zenekar első karmestere évi járandóságával. Ez akkoriban a természetbeni juttatások (napi étkezés, bor, tűzifa stb.) mellett 400 forint készpénz volt. A kovácsmester fizetségét érdekes összehasonlítani néhány alapvető élelmiszer akkori árával is. Egy 1 font 7 latos, azaz mai mértékkel 60 dkg-os fehér búzalisztből sütött cipó 1 garasba, tehát 3 krajcárba került. 1 icce, azaz 8,5 dl tejnek 2 krajcár volt az ára. 1 font, tehát 0,56 kg szalonnáért 6 krajcárt kértek el. 1 font szappan 39 krajcárt, míg 1 font cukor 29 krajcárt ért. Egy élő tyúkért 6 krajcárt, egy élő szarvasmarháért pedig 60–80 forintot kellett fizetni. 1 öl (6,8 m3) fa 3 forint 40 krajcárt taksált. Fontos még megjegyezni, hogy 1 rajnai forint 60 krajcárt ért.

A kovácsoltvas kapuk és épületrácsok Európa-szerte a barokk és a rokokó korszak kedvelt építészeti elemei voltak. A növényi formákat idéző bonyolult elemekkel kiképzett rácsok a paloták, kastélyok, polgárházak, templomok és középületek díszeivé váltak. A 18. század utolsó harmadában a higgadtabb, egyszerűbb formákat kedvelő klasszicizmus megjelenésével a kovácsoltvas rácsok is leegyszerűsödtek.

A 18. században az ország vaskitermelése az akkoriban Felső-Magyarországnak nevezett területen és Erdélyben zajlott. Felső-Magyarország alatt a mai Szlovákia hegyekkel borított vidékeit, illetve a ma is Magyarországhoz tartozó Börzsönyt és Cserhátot, a Mátra- és Bükk-hegységeket, valamint a Zempléni-hegységet értették.

A vaskitermelés és vasgyártás fejlesztésében Fazola Henrik würzburgi születésű egri lakatosmester szerzett elévülhetetlen érdemeket. Hefeléhez hasonlóan szülővárosában ő is Georg Oegg lakatosműhelyében tanult. Az 1760-as években Borsod megyében, a Bükk-hegységben feltérképezte a vasérclelőhelyeket, majd a Garadna- és Szinva-völgyekben kisebb vaskohókat alapított. Nem kis vagyonát azonban felemésztették ezek a vállalkozások. A Magyar Korona azonban felfigyelt a Bükkben folyó vasgyártásra. 1770-ben átvette a kohókat és Mária Terézia megalapította a Hámor Vasművet. Ez volt a később híressé vált Diósgyőri Vasgyár elődje. A királynő Fazolát nevezte ki az üzem vezetőjének, aki a ma már Miskolchoz tartozó Ómassán épített fel egy vasolvasztó üzemet.

Fazola azonban nem csak vaskitermeléssel és vasgyártással foglalkozott, hanem tanult mesterségét is művelte. Elsőrangú kovács- és lakatosmester volt. Az egri Vármegyeháza kovácsoltvas kapuja az ő munkája. A kapu 1760 körül készült és ma is az ország egyik legfontosabb barokk-rokokó emlékének számít. Színvonalában kortársával, a fertődi díszkapuval vetekszik.

 

Felhasznált irodalom:

A Diósgyőri M. Kir. Vas- és Aczélgyár Története. 1765-1910. Szelenyi és Társa Könyvnyomdája, Miskolcz, 1910

Horányi Mátyás: Eszterházi vigasságok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959

Rádóczy Gyula: Mária Terézia magyar pénzverése. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, Magyar Numizmatikai Társulat, Budapest, 1982

Vadászi Erzsébet: Magyar Versália. Műemlékek Állami Gondnoksága. Budapest, 2007

1. fotó: Johann Karl Franke: a fertődi Esterházy-kastély főkapuja, 1769. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.

2. fotó: Fazola Henrik: az egri Megyeháza díszkapuja, 1760 körül. Fotó: Tóth Áron, 2010 ©


 

Egy rejtélyes lépcső

A fertődi Esterházy-kastély, a hajdani Eszterháza rokokó díszlépcsője a kastély Észak felé néző díszudvarában emelkedik és az I. emeleti díszterem előterébe vezet. Ha azt gondoljuk, hogy a rokokó építészetnek ezt a remekművét naponta használták, akkor tévedünk. Mivel a díszterem (és a hozzá vezető előtér) csak bizonyos alkalmakkor volt használatban a díszlépcsőt is csak ritkán vették igénybe. Funkciója inkább a reprezentáció volt.

A lépcső építésének története elsőre egyértelműnek tűnik: 1959-ben, amikor felújították az egyik lépcsőfok hátsó felületén bevésve megtalálták az 1768-as évszámot, ami nyilvánvalóan elkészültének az évét jelöli. Akkoriban a kastély még csak egyemeletes volt, ahogy egy valószínűleg 1768 és 1772 között készült rajzon is kivehető. A második emeletet és a középső részt koronázó ún. belvedert csak 1775 és 1778 között építették fel.

A díszlépcső mögött, az épület belsejében viszont található egy másik lépcsőház is: ez a belső főlépcsőház. Ide egy olyan ajtón át juthatunk be, ami a díszlépcső mellett nyílik. Ez a belső lépcső szintén a díszterem előterébe vezet. Falait rokokó díszítőfestés borítja, amit legutóbb 2011-ben restauráltak. Ezt a lépcsőházat is 1768 körül alakíthatták ki.

De mégis, mi az, ami érdekes ezekben a lépcsőkben? A kutatók szerint kialakításuk körülményei, amiről évtizedek óta vita folyik. A díszterem és előtere, valamint a földszinten lévő sala terrena és annak az előtere, továbbá az ezekből a terekből nyíló díszlakosztályok ugyanis a kastély legrégibb részét képezik. Már 1762 előtt is álltak, amikor Esterházy „Pompakedvelő” vagy „Fényes” Miklós elkezdte kibővíttetni az épületet, hogy létrehozza a ma ismert Eszterházát.

Ehhez a központi maghoz két ütemben kapcsolták hozzá az oldalszárnyakat. Az első bővítés 1762 és 1764 között zajlott le. Ekkor az oldalszárnyak még csak a sarkaikon érintkeztek a középrésszel, azaz a régi kastélymaggal. Még nem biztosították az átjárást az épületrészek között. Az így kialakított homlokzat csupán egy kulisszát, egy amolyan „színpadi díszletet” alkotott. 1764 és 1768 között aztán úgy teremtették meg az összeköttetést a középrész terei és az oldalszárnyak között, hogy északi irányban, a díszudvar felé kibővítették a középrészt. Ez azt jelenti, hogy a díszterem előterét és a sala terrena alatta lévő előterét megnagyobbították, a díszlakosztályokat pedig Észak felé egy-egy helyiségsorral megtoldották. Így jött létre a belső főlépcsőház tere is. Ezek a helyiségek már biztosították az átjárást az oldalszárnyakba.

A tudományos vita azon folyik, hogy ez az 1764 és 1768 közötti bővítés egy, vagy két ütemben zajlott-e le. Tehát először külön kibővítették-e a díszterem és a sala terrena előterét észak felé és csak egy következő ütemben toldották-e meg a díszlakosztályokat, vagy a díszlakosztályokkal egyszerre bövítették-e ki a díszterem és a sala terrena előterét, azonnal előállítva a mai térszerkezetet. Úgy tűnik, hogy ezt a kérdést még nem döntötték el. A kutatók ugyanis máshogyan értelmezik az igen szűkszavú írott forrásokat, valamint a különféle felújítások során a kasély falában megfigyelt nyomokat. A kérdésre megnyugtató választ talán egy újabb helyszíni kutatás adhat, amire azonban csak a következő felújítás alatt lesz lehetőség, amikor a vakolat alatti falazat egyes helyeken újra láthatóvá válik.

A két bővítési ütemről vallott nézetek abban is eltérnek, hogy mikor milyen lépcsőket építettek. Az, aki elfogadja a két ütemben történő bővítés elméletét úgy gondolja, hogy az első ütemben, a sala terrena és a díszterem előterei helyén építettek vagy építeni akartak egy lépcsőt, ami közvetlenül a díszterembe vezetett vagy vezetett volna. Azok, akik szerint a középrészt egy ütemben bővítették úgy gondolják, hogy tervbe sem vették egy ilyen lépcső építését, hanem egyszerre építették fel a mai belső főlépcsőházat és az udvari díszlépcsőt. Az eltérő nézetek abból fakadnak, hogy ugyanazokat az írott forrásokat máshogyan értelmezik.

A fenti eset jól rávilágít arra, hogy még ha biztos is egy esemény – jelesül az, hogy 1768-ban felépítették az udvari díszlépcsőt –, akkor sem biztosak annak az eseménynek a körülményei. Eszterháza tehát még egy ilyen egyértelmű esetben is tartogat rejtvényeket.

A rokokó díszlépcső kovácsoltvas kandelábereit több mint száz évvel később, feltehetőleg az 1890-es években, 1894–1896 körül készítették. Mivel az eredeti kandeláberek az idők során nagyon rossz állapotba kerültek, 2016-ban leszerelték és deponálták őket. Azért, hogy az eredetieket ne tegyék ki az időjárás viszontagságainak jelenleg kópiák láthatók a lépcsőn.

 

 

Felhasznált irodalom:

Dávid Ferenc: Eszterháza belső terei. Ars Hungarica, XXVIII. évf. (2000) 1. sz. 73–95.

Dávid Ferenc: A fertődi Esterházy kastély építéstörténete. Megjegyzések Mőcsényi Mihály könyvének megjelenése után. In: Romantikus kastély. Tanulmányok Komárik Dénes tiszteletére. Szerk. Vadas Ferenc. Hild-Ybl Alapítvány, Budapest, 2004. 109–119.

Mőcsényi Mihály: Eszterháza fehéren-feketén. CD-ROM melléklettel. H. n., é. n. [Budapest, 1998]

Mőcsényi Mihály: Eszterháza korszakai. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Monprofit Kft., Fertőd, 2016

Vadászi Erzsébet: Magyar Versália. Műemlékek Állami Gondnoksága. Budapest, 2007

1. fotó: A fertődi Esterházy-kastély udvari díszlépcsője. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.

2. fotó: Eszterháza egy feltehetőleg 1768 és 1772 között készült madártávlati rajzon, részlet. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár. Készítette: Kincses Károly, 2016 ©

3. A fertődi Esterházy-kastély belső főlépcsőháza. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.

4. fotó: Az udvari díszlépcső részlete. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.

5. fotó: Kandeláber az udvari díszlépcsőn. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fotótár.


 

A fertődi Esterházy-kastély fűtési megoldásai

Kályhacsodák és a légfűtéses rendszer

A fertődi Esterházy-kastély fűtését a 18. században díszes cserépkályhákkal és kandallókkal oldották meg. A kályhák fűtését – a begyújtással járó korom és piszok főúri szobákba, díszterekbe kerülését elkerülendő – a cselédfolyosókról nyíló kis ajtókon keresztül oldották meg, amelyek a tűzterekbe nyíltak. A kályhákat a szobák sarkaiban állították fel, így egy tűztérből több helyiség fűtését is meg tudták oldani.

Bár a herceg idejében inkább csak nyári rezidenciának használták a kastélyt, a tavaszi-őszi időszakban valahogy fűteni kellett a tereket, ezt akkoriban az említett kályhákkal és kandallókkal oldották meg. A 19. században Cziráky Margiték viszont már központi légfűtési rendszert építtettek ki. Erre példa a sala terrena pilléreinek tövében lévő rézrácsok, amiken keresztül feláramlott a meleg levegő a termekbe.

Látogatói információk

NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30

 

KARRIER

Projektek 

Parkoló - térkép