Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

Esterházy „Fényes” Miklós és tündérvilága

(A kiállítás már nem látogatható!)

Látványelemekkel, zenei betétekkel, díszletszerű egyedi belsőépítészeti elemekkel, játékos megoldásokkal, valamint a barokk ünnepek animációs feldolgozásával elevenedik meg a 250 évvel ezelőtti korszak, Esterházy „Fényes" Miklós tündérvilága és udvari komponistája Joseph Haydn eszterházai korszaka a kiállításon.

Az időszaki kiállítás feldolgozza és bemutatja Mária Terézia szűkebb főnemesi környezetébe tartozó Esterházy „Fényes" Miklós herceget, valamint kastélybéli udvarát, az eszterházai „tündérvilágot". A fertőd-eszterházai kastélyegyüttest - művészettörténeti jelentőségén és az Esterházy család tradícióin túlmenően - a világban Joseph Haydn (1732-1809) itt eltöltött közel harminc alkotó évének köszönhetően ismerik, mivel életműve meghatározó részét itt komponálta.

Haydn évtizedekig, 1766-tól 1790-ig Esterházy „Fényes" Miklós (1714-1790) zenésze és zenekarvezetője volt, így neve összefonódott az eszterházai kastéllyal. Idén emlékezünk meg e jeles személyiség halálának 200. évfordulójáról, s az évfordulós események közé illeszkedik.

A csaknem 400 m²-en rendezett kiállítás a herceget egyszerre magyar és európai főúrként mutatja be, udvarát pedig egy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő kulturális környezetként dolgozza föl. Műtárgyállománya - a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága saját anyaga mellett - többnyire hazai gyűjtemények anyagából válogatódott, s a kollekció számos darabja először kerül a nyilvánosság elé.

A kiállítás típusa szerint történeti, amely azonban nemcsak értékes történeti, dokumentatív és művészeti értékű műtárggyal dolgozik, hanem egyedi belsőépítészetével, látványelemeivel és zenei, animációs betéteivel mintegy az adott korba varázsolja a látogatót.
 

Mária Terézia terem

Az „Esterházy 'Fényes' Miklós és tündérvilága" kiállítás által felölelt korszak Mária Terézia - mint magyar királynő - trónra lépésével kezdődik. Fontos időhatár ez az ország relációjában is, hiszen 1740 végén a monarchia szempontjából létkérdés volt, hogyan foglal állást az 1741 májusában összeülő magyar országgyűlés az örökösödéssel kapcsolatban. A rendek ugyan az 1722-23-as országgyűlésen elismerték a nőági örökösödésről és a birodalom oszthatatlanságáról szóló törvényt, de ezt korábban - a bajorokon kívül - a többi, most a Habsburgokkal szembeforduló hatalom is megtette.

A kiállítás első termének, a Mária Terézia teremnek a bejáratánál két jellemző politikai eseményt megörökítő ábrázolással idézzük fel ezt az időpontot, Mária Terézia uralkodásának nyitányát. Mindkettő az 1741-es pozsonyi országgyűlésről készült, s az egyik magát a koronázást (június 25.), a másik pedig azt a jelenetet ábrázolja, amikor a királynő a rendek segítségét kéri trónja megvédése érdekében (szeptember 11.). Ez utóbbi a híres Vitam et Sangiunem! jelenet, amikor a magyar főnemesség Életünket és vérünket! felkiáltással erősítette meg hűségesküjét királynője, s ezzel a birodalom egysége mellett.
 
Belépve a terembe, annak középpontjában Mária Terézia egészalakos, koronázási jelvényekkel ékesített portréja áll, körülötte a magyar zászlósurak és főnemesek reprezentatív csoportja. A királynő balján a magyar törvények szerint a koronázás jogával felruházott esztergomi hercegprímás, jobbján a mindenkori magyar király „helyettesének" tekinthető nádor alakja. A bíboros az Esterházyak grófi ágából származó Esterházy Imre (1663-1745), aki 1725-től töltötte be méltóságát, s ő koronázta meg Mária Teréziát is.

A nádor a koronázás idején még kancellár gróf Batthyány Lajos Ernő (1696-1765), akit az 1751-es diétán választottak nádorrá. A zászlósurak között még egy Batthyányt találunk, az 1764-ban hercegi rangra emelt lovassági tábornok Batthyány Károly József (1698-1772) horvát bánt. (1748-tól ő lett a későbbi II. József nevelője.) Ugyancsak az Esterházyak grófi vonalából emelkedett országbírává Esterházy József (1682-1745), aki a kuruc háborúk idején még Rákóczi oldalán harcolt, majd a királynőért csillogtatta hadi képességeit. A katonai erényeket még gróf Hadik András (1711-1790) háromnegyed alakos portréja idézi: a tábornok sarcolta meg a hétéves háborúban Berlint, s a királyné 1774-ben őt nevezte ki Galícia katonai parancsnokának és polgári kormányzójának.

A főúri arcképcsarnok további portréi a kor karakteres egyházi személyiségei közül emelnek ki két püspököt. Erdődy Gábor (1684-1744) egri püspök mellett az 1761-65 között a főkancellári tisztséget is viselő Barkóczy Ferenc (1710-1765) grófot. (Barkóczy egyébként az 1764/65-ös országgyűlésen, amikor kiéleződött a rendek és az udvar közötti ellentét, elvesztette a királynő bizalmát.) A hivatalviselő „homo novusok" közül szintén két, grófi címet szerző főnemes arcképe került a kiállításba. A Gödöllőt kiépítő Grassalkovich I. Antal (1690-1771) több mint két évtizeden át a Magyar Kamara elnökeként, Niczky Kristóf (1714-1787) pedig a Temesi bánság visszacsatolását intéző királyi biztosként, majd 1786/87-ben országbíróként szolgálta az udvart.

Az országos méltóságok és főnemesek gyűrűjébe még egy fontos portré illeszkedik, Esterházy „Fényes" Miklósé. A Magyar Nemes Testőrség vörös egyenruhájába bújtatott herceg alakja ugyan két teremmel odébb függ, látványában azonban itt is érvényesül. Miklós herceg 1764-87 között a Testőrség kapitánya, s helyét az országos méltóságok között tényleges szolgálata biztosítja. (A reprezentációt is szolgáló, többnyire köznemesekből felállított alakulat kapitánya mindig főnemes.)

Uralkodója iránti hűségét Magyarország ezekben az évtizedekben több európai háborúban is bizonyította, s Mária Terézia aligha tarthatta volna meg a Habsburg-örökséget, ha nincsenek a magyar fegyverek. Ezt jelképezi a királynő előtt elhelyezett huszártiszti szablya Nemes Testőrségnél is viselt változata a 18. század második feléből.

A teréziánus kor terme

A teréziánus kort bemutató teremben a hely szűkössége miatt csupán arra nyílik lehetőség, hogy egy-egy reprezentáns műtárggyal és dokumentummal fölvillantsuk a Mária Terézia kori Magyarországot, valamint a királynő országos és fontos intézkedéseit.

Az ország „fizikális állapotát" egy rendkívül informatív korabeli térkép, Müller Ignác (1727-1804) hadmérnök 1769-ben készült alkotása tárja elénk. Müller 1764-ben kapta a feladatot az Udvari Haditanácstól, s a többéves munkával megszületett térkép a koordinátákat illetően minden korábbi hasonló alkotásnál lényegesen pontosabb, névrajza pedig részletesebb lett. Rajza, formája, grafikus díszítő elemeinek barokkos szépsége is kiemeli a kor hasonló alkotásai közül.

Mária Terézia idején Magyarország a kor mércéje szerint nagy és népes ország, koronázó fővárosa Pozsony. A másfél százados török hódoltság után lassan regenerálódik, gazdasági és politikai súlya növekszik. Újra részévé válik a keresztény nyugati kultúrának, s ezt a Habsburg-házból való uralkodók tudatosan elősegítették.

Különösen Mária Terézia, kinek legmagasabb rangja mindvégig a magyar királyi cím volt, megelőzve a cseh királyi, az osztrák főhercegi és a többi címet. (A német-római császári koronát 1745-től férje, Lotharingiai Ferenc, 1764-től pedig fia, József viselte.) A királynő nemcsak külsőségekben, hanem politizálásában is megfelelt e rangnak, s bár erősítette az örökös tartományokkal való kapcsolatokat, közjogi tekintetben őrzője volt a magyar korona önállóságának.

Uralkodása alatt korszerűsödött az államszervezet és az egyházi igazgatás, s a magyarok meglehetősen széles körét vonta be az udvari életbe. „Tudod, mily nagy volt mindig hajlandóságom és bizalmam e számomra annyira kedves nemzet iránt. Nincs semmi, amit a magyarok vitézségétől és hűségétől ne várhatnék el minden alkalommal, nincs semmi, amit a királyság javára szíves és hálás lélekkel megtenni kész ne volnék." - írta a királynő 1744-ben Pálffy János (1663-1751) nádornak, aki csapataival ezidőben a Rajna mellett aratott győzelmeket. Ebben a korszakban gyorsul föl és teljesedik ki az ország újjáépítése, melyről látványosan vallanak ma is meglévő barokk városaink és főúri kastélyaink.

Esterházy Miklós terem

Mária Terézia uralkodásának kezdetén Esterházy Miklós (József), mint másodszülött fiú, egy viszonylag szerény anyagi hátterű gróf volt, akinek politikai, udvari szerepvállalása sem volt jelentős. Öröksége a Trencsén megyei biccsei várból, a süttöri kastélyból és a hozzájuk tartozó uradalmakból állt.

Ezidőtájt nem tűnt valószínűnek, hogy egyszer bátyja, Pál Antal (1711-1762) herceg helyébe fog lépni, mivel a hercegi címet és a majorátus feletti rendelkezési jogot a család törvényei szerint az elsőszülött fiú örökli. Szinte természetes volt tehát, hogy a leydeni diákéveket követően a katonai pályát választotta, s hamar meg is mutatkozott benne az Esterházyak szinte mindegyikére jellemző hadvezetői tehetség.

Pályafutását az osztrák örökösödési háborúban (1741-48) a sziléziai hadszíntéren kezdte, s először mint lovaskapitány szolgált a Pálffy Regimentben, majd az Esterházy Huszárezredhez helyezték át. 1744-től lett a Gyulay Huszárok ezredese, 1747-től pedig tábornok és főstrázsamester. 1753-tól az 1741-ben fölállított 33. Esterházy Gyalogezred tulajdonosa és parancsnoka, egészen 1790-ben bekövetkezett haláláig. Ezrede élén vett részt a hétéves háború (1756-63) egyik döntő ütközetében, a kolini csatában (1757. június 18.), s itt mutatott érdemeiért kapta meg a Mária Terézia Rend lovagi fokozatát. Altábornaggyá az Odera-Frankfurt melletti kunersdorfi csata (1759. augusztus 13.) után léptetik elő, s ekkor újra kitüntetik: most a Mária Terézia Rend parancsnoki keresztjét kapja.
 
Esterházy Miklós meglehetősen korán, 23 évesen kötött házasságot Ungnad Mária Erzsébet Weissenwolf (1718-1790) grófnővel, s amennyire a háborús idők engedték, a süttöri kastélyban rendezték be nyári rezidenciájukat. A párnak összesen 6 gyermeke született. Elsőként - éppen Süttörön - Antal Pál (1738-1794), kinek első felesége Erdődy Mária Terézia (1745-1782), második felesége Hohenfeld Mária Anna (1768-1785) lett, s aki 1790-ben a hercegi majorátust örökölte. A második, Mária Anna (1739-1820) a kor tipikus, otthonülő, családcentrikus nagyasszonya, 1758-tól gróf Grassalkovich II. Antal (1734-1794) felesége. (A Grassalkovichok 1783-ban kaptak hercegi címet.) A harmadik gyermek, Krisztina (1740-1787) hajadon maradt és apáca lett Kismartonban. A következő fiú a Miklós Lőrinc (1741-1809) nevet kapta, s szintén egy Weissenwolf-lányt választott, Ungnad Mária Franciskát (1747-1822). Két korán elhunyt fiúgyermek zárja a sort: az 1747-ben született Ferdinánd csak néhány napot, Alajos pedig (1757-1758) alig tíz hónapot élt.

1762-ben Pál Antal váratlan és utód nélküli halálával Miklós örökölte a hercegséget, s ezzel az ország leggazdagabb főurává emelkedett. A mintegy 200 ezer holdra kiterjedő hercegi birodalom 25 uradalmat és 65 mezővárost számlált, ebből Sopron megyében 11 uradalom, 21 mezőváros és 99 község volt található.
 
Az emelkedéssel együtt jártak a különböző címek és udvari szerepek is. 1762-től 1765-ig főkamarás, vagyis a királyi lakosztályok és udvartartás szállásmestere - ez az udvari tisztviselők sorrendjében a főlovászmester után a második udvari méltóságnak számított. 1765-től Aranygyapjas lovag, 1764-től pedig a Magyar Nemes Testőrség kapitánya, egészen 1787-ig. (A kapitány helye az országos méltóságok között van.) Egyes adatok szerint szabadkőműves, a bécsi Újjákoronázott Reményhez páholy tagja. A művészet és a természet iránti érzékenysége mellett zeneértő ember, aki maga is játszott hangszeren (barytonon).

A kiállítás kisméretű kabinetjében mindenekelőtt Esterházy „Fényes" Miklóst, illetve a hercegi cím előtti katonai pályafutását mutatjuk be, fölidézve a nevéhez is köthető katonai eseményeket és ezzel a korabeli magyar hadviselés sajátosságait. A terem fókuszában a herceg egészalakos, a Nemes Testőrség kapitányi egyenruháját viselő portréját láthatjuk. Az egykorú ábrázolás az Esterházy-családfába illeszkedik, fölötte a hercegi címer.

Eszterháza terem

A 18. század eleje-közepe a középeurópai barokk kastélyépítészet fénykora, s a követendő példát nemegyszer Versailles adja, stílusban és berendezésben egyaránt. A ragyogó uralkodói együttesek, mint például a potsdami, nymphenburgi vagy würzburgi rezidenciák mellett a kisebb léptékű, de igényes főúri kastélyok is gombamód szaporodnak. Hasonló jelenséggel találkozunk Magyarországon is, ahol ebben az időszakban mintegy 200 kastélyt emelnek vagy alakítanak át korábbi várakat pompás lakokká.

A német-római császárságban folyó nagyszabású rezideális építkezések sorából természetesen a császár személyét adó Habsburgok sem maradnak ki: Mária Terézia a schönbrunni kastélyt hozatja rendbe és bővíti ki, s az udvari életet a bécsi Burgból ide helyezi át. Lényegében ezt a mintát követi Esterházy „Fényes" Miklós herceg, amikor a családi tradíciókat őrző kismartoni székhely jelentőségét csökkenti és pazarul kiépíti Eszterházát.

A műegyüttes központtá emelkedik, de nem mint a família múltját őrző-idéző családi székhely, hanem inkább a korra különösen jellemző „Lustschloss" [mulatókastély] jellegű, reprezentatív udvartartásra alkalmas építészeti kompozíció. A kialakítás alapvető jellemzője a művészeti életet inspiráló, kiszolgáló feltételek és tájléptékű rendezésben a természeti környezettel való szimbiózis megteremtése.

A korábbi előzmények után 1762-től - közvetlenül a hercegi beiktatást követően - kezdődő tervezés és a nagy munkálatok, bővítések lényegében a herceg élete végéig tartanak, s ez a közel 30 esztendő akár egy folyamatos építési-bővítési periódusnak is tekinthető. Ahelyett, hogy naptárszerűen futnánk végig a különböző építkezéseken, néhány hiteles szövegrészlettel inkább villantsuk fel, mit láthatott az az utazó vagy vendég, aki 1780 körül itt járt. A kortársak által „magyar Verszáliá"-nak is nevezett, egyébként inkább Schönbrunnra emlékeztető kastély egykorú leírásai közül akár válogathatunk is, mert mindenki, aki itt megfordult és írástudónak számított, fontosnak tartotta megörökíteni a kastély és a kert egyedülálló élményét.

A Gottfried Edler von Rotenstein álnéven utazgató gróf Pálffy János (1744-1794) például Sopron felől jövet így írja le az elé tárulkozó látványt: „Egy szép fasoron túl jobbra megtekinthetjük a vendéglőt, aztán egy nagyon nagy házat, amely színészek, operaénekesek és zenészek számára készült, mellette egy pompás istállót, melynek két kisebb és egy nagyobb csoport lovas, valamint két vázával díszített mellvédje van, a kapu fölött egy lófej található, a négyszögletes épület 10 ablak szélességgel, 100 ló számára épült. Ugyanezen az oldalon láthatjuk a házi tisztek 17 ablak hosszúságú épületét, a kert másik oldalán ugyanilyen épület áll." A kastélyhoz érve így folytatja: „Azután következik a nagy kastélyépület, mindkét oldalán 28 vasrács és két kapu van, ahol őrök állnak.

A kert felé található egy kiugró, 11 ablakos épületrész, közepén három hosszú és három ovális ablakkal ellátott pompás terem, tovább két befelé nyúló épület két kisebb toronnyal (...), aztán a főépület 21 ablakkal, a hosszanti szárny 23 ablakkal."Az ablakokat kedvvel számolgató utazónk ezután részletekbe menően leírja a főépület - melynek talán legfontosabb építészét, Nicolaus Jacobyt (1733-1784) azért említsük meg - díszítményeit, a kertet, a szökőkutakat és a több tucat szobrot, majd áttér a termek aprólékos ismertetésére.

Ízelítőül a díszteremről idézzünk néhány sort: „A külső szabadon álló lépcsőn keresztül egy nagy fehér márvánnyal borított és gazdagon aranyozott terembe jutunk, a falon nyolc nagy karos lámpa 64 gyertyával. Innen lépünk a szintén fehér márvánnyal burkolt és sok arannyal ékített díszterembe, a díszek hadi jelvények és puttók. A mennyezeti képet olasz festő készítette: négy fehér ló által húzott kocsin álló istenséget ábrázol. (...) A terem közepén öt nagy kristálycsillár függ, 74 gyertyával, ezen kívül van még 12 karos lámpa 36 gyertyával. A négy sarokban áll a négy évszak fehér és arany szobra, ember nagyságban. (...) A teremben hat nagy falitükröt helyeztek el, kettőt a rózsaszínű márványos kandalló fölött."

A többi terem, a festmények, bútorok és porcelánok tömegének leírásával Pálffy gróf idegenvezetőként kalauzol minket végig a kastély sok-sok szobáján, s szinte a szemünk előtt látjuk a pazarul berendezett lakosztályokat. Ezek idézése helyett azonban inkább lépjünk ki vezetőnkkel a kertbe, legalább egy benyomás erejéig: „A kastély mindkét oldalán kis kertek vannak virágparterekkel, mindegyiket kőkorlát veszi körül, melyen 6-6 kisgyermek csoport áll, köztük 8-8 kőváza. Ezekben a kis virágparterekben 48-48 narancsfa, nagy hordókban. A narancsligeteket a kastély két oldalszárnyához csatlakozó télikert, illetve a képtár épülete védi az északi széltől, oldalt kovácsoltvas kerítés zárja le. (...) További 68 narancsfa zöldell a kastély körül elszórtan. A főépület mögött kezdődik a parterre, 20 homokkő váza, 32 szobor, 5 szökőkút, 4 nagy, zöldre festett és 73 kisebb virágkosár díszíti ágyásait."

A kert számtalan kisebb-nagyobb építménye és a melléképületek közül itt csak egyetlen egyet emelünk ki, mégpedig Eszterháza világhíres zenei életének színhelyét, az operaházat. Az 1779-ben szerencsétlen módon tűz martalékává vált, majd két év alatt teljesen újjáépített operaházról 1784-ből maradt ránk leírás: „Az előcsarnokból kétoldalt kovácsoltvas korláttal díszített kettős lépcsőfeljáró vezetett az emeleti páholyokhoz és a karzatra. A páholyok közelében heverőkkel, tükrökkel, órákkal, porcelánokkal, különféle használati és dísztárgyakkal gazdagon berendezett szobák álltak a vendégek rendelkezésére. A hercegi család és az előkelőbb vendégek az emeleti páholyokból és a galériákból nézték az előadásokat. A nézőtéren a díszpáholyokon kívül 400 férőhely volt. A nézőteret négy nagy cserépkályha melegítette, melyet kívülről fűtöttek." A minden kényelemmel ellátott, a kor egyik legmodernebb technikájával felszerelt színházépület volt az eszterházai zenekultúra központja, sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy a muzsika általi üdvözülés Elyziuma.

Mert Esterházy „Fényes" Miklós magát a kastélyt is - ahogy Dallos Márton fogalmazott - mint Elyseusnak Mezeit építette ki, vagyis az épületek és a kertek az elyziumi mezők földi vetületének tekinthetők. S tulajdonképpen itt keresendő és ebben található meg Eszterháza jelentőségének esszenciája: a kastély és a kertek ikonográfiájában a napisteni vonásokat hordozó, a költészet, az ének és a zene isteneként ismert Apollón és az eredendően holdistennő Diana köré szerveződik minden.

Mars vagy Jupiter, a háború, a vér és könnyek istenei elkerülik e vidéket, ahol a harmóniának és a szépségnek kell uralkodnia. Ebben az összefüggésben értelmezhetők a műegyüttes reprezentatív belső tereit borító falképek és pannók témái, a művészeteknek emelt oldalszárnyak és melléképületek funkciói, s persze a kertek és parkok szerkezete, építményei is. Aki idejött, aki itt járt, valóban „tündérvilágot" talált, s talán az sem véletlen, hogy e világ urát Apollónnal állították párhuzamba: Apollón gyakran használt mellékneve „Phoibosz", azaz „Fényes", akárcsak Esterházy Miklósé, aki a biztonságot adó Fraknóval, Kismartonnal a háttérben itt megteremthette Elysiumot.

A kiállítás Eszterháza termében nem adunk részletező építéstörténetet, hanem az egykor méltán híres műegyüttes atmoszféráját próbáljuk felidézni. Bevezetésként két térkép mutatja Eszterháza és környéke viszonylatát, mindkettő a kastélyegyüttes szinte már településsé kiépített-kibővített időszakában. A Pomogy-Eszterháza rajz 1777-ben, míg a másik 1788-ban készült. Az utóbbi szerzője Hegedűs Nepomuk János, kinek életrajzi adatait nem ismerjük, de annyit tudunk, hogy Sopron vármegye mérnöke volt a 18. század utolsó évtizedeiben.

A terem kiemelt műtárgya a kastélyt és déli parkját megörökítő ún. Pesci-ábrázolás, amely a vízió és realitás talán legszebb korabeli szintézise. Az 1779/80-ban született mű egy bolognai művészfamíliából származó látképfestő, Bartolommeo Gaetano Pesci (1749-1783 után) alkotása. (A festő alighanem testvére, Antonio révén került e hercegi udvarba, aki az operatársulat tagja volt.) Ismereteink szerint Pesci négy, a kastélyt a különböző égtájak felől megörökítő olajképet festett, ám az itt bemutatott darab az egyetlen, amely meg is maradt. (Kettőről archív fényképeket ismerünk.) A Pesci-kép mögött a mű falmezőnyi, térbe hajló kinagyításával elevenítjük meg azt a térélményt, amelyet annak idején a déli parkban sétáló kortárs érezhetett. A látványt, a barokk kert hangulatát a 19. században elpusztult egykori kaszkád 1782-ből megmaradt tervlapjaival erősítjük, melyek - akárcsak a kaszkád az eredeti térszerkezetben - a főépülettel szemben láthatók.

Ahogy az a kor fejedelmi udvaraiban szokás volt, Miklós herceg a kastélyról és a kertről 1784-ben német nyelvű leírást készíttetett. Ez az együttes teljes ismertetésére törekvő, míves illusztrációkkal kiadott munka a Beschreibung (értsd: pontos, mellékletekkel ellátott leírás), amelynek eredeti példányát mutatjuk be. Ennek látképeit Pesci művei után Ferdinand Landerer (1730-1795) bécsi művész metszette rézbe. Mivel a látképek, valamint a kastély alaprajzát, operaházának külső és belső képét, s még a kínai pagodát, a Bagatellt is megörökítő metszetek a kötetből nem kivehetők, digitális változatban nagyítjuk ki azokat.

Az Eszterházát leíró korabeli művek közül itt egy kisméretű, tenyérnyi könyvecskét is bemutatunk. Az 1781-ben Sopronban kiadott, mai készséggel bizony nem könnyű verses olvasmány egy Dallos Márton nevű poéta éneke, kinek emlékét csupán e munkája őrzi. Dallos kötetével szerepel a kiállításon két különösen nagy forrásértékű, ugyanakkor látványos ábrázolás is a műegyüttesről. A vörösesbarna tónusú lap valószínűleg a már említett Nicolaus Jacoby építész tollrajza 1768 tájáról. A madártávlatban készült kép Eszterháza nagyszabású térkompozíciójának érzékeltetése mellett a kastély, a kert, a kerti építmények és más épületek egész sorát tárja elénk, rendkívül izgalmas, a szemnek kalandozásra okot adó részletezettséggel. (Tulajdonképpen azt az állapotot mutatja, amely 1773-ban Mária Terézia látogatásakor volt.) A másik, szintén madártávlatú és a kastélyt a parkokkal teljességben mutató lap 1775/76-ban készülhetett, biztos kezű mesterét azonban nem ismerjük. A két remek ábrázolás jó példa a herceg nem szűnő, folyamatos építkezéseire: alaposabb összevetésükkel szó szerint leolvasható róluk, mi minden változott meg, mi mindennel bővült a kastély és a park, alig néhány esztendő alatt.

Művészetek terme

A Művészetek termében Esterházy „Fényes" Miklós kultúramecénási tevékenységét és udvara művelődéstörténeti jelentőségét járjuk körbe, természetesen a teljesség igénye nélkül. Tán mondanunk sem kell, hogy a hangsúly a muzsikán, Joseph Haydn itt töltött évtizedein van.

A korabeli dokumentumokból, levelezésekből kiolvashatóan a herceg, mint mecénás, és az alkotó Haydn között - nyilván az akkori társadalmi normák keretein belül - kölcsönös tiszteleten, megértésen nyugvó kapcsolat alakult ki. Ezt illusztráljuk azzal, hogy a két nagyformátumú, önálló életművet teremtő személyiséget kortársi kisplasztikával, kontaktusban lévő szoborpárként mutatjuk be.

A terem délkeleti sarkában megjelenő műalkotás a kastély déli homlokzatánál felállítani tervezett köztéri kompozíció makettje, alkotóik Erős Apolka és Baráz Tamás szobrászművészek.

Kvartett-terem

A kiállítás Kvartett-termében egy enteriőrbe illesztett kis előadóterem vizuális hangulatával idézzük föl Haydn legjelentősebbnek mondható zenei újítását, a vonósnégyes műfaját. A kulisszát a kastély hercegi szalonjait egykoron borító reprezentatív, 18. századi faburkolatok adják.

A fehér-arany háttér előtt négy barokk szék a kvartett hangszereivel (2 hegedű, 1 brácsa, 1 cselló) és kottapultokkal. A tartókon az 1772-ben született Opus 20-as ciklus D-dúr vonósnégyesének III. tétele, az eredeti kották nemesmásolataival. A kompozíció részeként a kvartett hangzás azon mestereinek portréit is fölvillantjuk, akik kortársakként, de akár baráti körként is a műfaj korabeli nagyságai voltak és alkalomadtán együtt alkottak, alkothattak vonósnégyeseket.

A zenetörténészek Joseph Haydnt az újstílusú hangszeres zene első klasszikusaként, a szimfónia és a vonósnégyes formavilágának, nyelvezetének megalapozójaként tartják számon. Ezen belül is a talán legnagyobb Haydn-újítást, a kvartett hangzást emelik ki, amely lényegében egy közös intellektuális aktust „kikényszerítő" formációnak tekinthető. (A kvartett négy vonós hangszerből álló együttes, két hegedű, egy mélyhegedű /brácsa/ és egy gordonka /cselló/. A vonósnégyes 4 tételes kompozíció.)

Vetítőterem

A kiállítás záróaktusaként a Vetítő teremben a barokk ünnepek kerti attrakcióit, fényjátékait idézzük fel. A terem alaphangulatát a sötétben zöldesen derengő lampionok fénye adja. Az 1773-as uralkodói látogatás alkalmával emelt oszlopcsarnokos kerti pavilon egyszerűsített, de impozáns rekonstrukciójából tekinthető meg a néhány perces animáció, amely megeleveníti az Eszterháza teremben kiállított Pesci-képet és némi ízelítőt az a fény valamikor eszterházai ünnepeiből. A vetítés végén a látogatók a kastély legpompásabb nagytermébe, a díszterembe léphetnek, majd eredetiben csodálhatják meg az egykor pezsgő életű hercegi rezidencia ma is lenyűgöző, reprezentatív traktusait.
 
A barokk kor udvari, főúri vígasságainak talán a legizgalmasabb eseményét a fényjátékok és tűzijátékok adták. Pazar kivilágításokat, felvonulásokkal, parádékkal előkészített és ágyúdörgésekkel kísért tűzijátékokat adtak elő európaszerte uralkodói beiktatásokon, koronázásokon, fejedelmek név- és születésnapján vagy katonai győzelmek megünneplésekor.

Magyarországon a látványos díszkivilágítások, tűzparádék szálai - vagy stílusosan: csóvái - a lovagkorba vezetnek vissza, ám az első konkrét adat éppen egy elmaradt tűzijátékról ismert: Miksa (1563-76) megkoronázásakor, 1563 szeptemberében egy szerencsétlenség miatt hiúsult meg az esti mulatság. Sikeres volt viszont és emlékezetes maradt a II. Mátyás (1608-19) koronázásakor, 1608-ban rendezett dunai hadi- és tűzijáték, s ezt követően már szinte nem volt elképzelhető olyan jeles ünnep, amely nélkülözte volna az efféle látványosságokat.

Esterházy „Fényes" Miklós az első nagy fényünnepet 1764-ben Frankfurtban rendezte. Ettől kezdve a herceg bármelyik kastélyába jöttek neves vendégek, az esti szórakozás nélkülözhetetlen tartozékai lettek a díszkivilágítások és tűzijátékok. Így volt ez Eszterházán is, a kastélyegyüttes kiépítése után, ahol az udvari és főúri vendégeskedések egyike sem múlhatott el pompázatos kerti díszkivilágítás és dörgő-csattogó, az eget ezerféle színnel befestő tűzijáték nélkül.

Látogatói információk

NYITVA TARTÁS
2018. október 1. - 2018. december 23.
Hétfő: Szünnap
Kedd-Vasárnap 9.00-17.00 óra között
(pénztárzárás: 15.55 óra)

Kedves Vendégeink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Esterházy-kastély 2018. november 18-án (vasárnap) technikai okok miatt zárva tart!
Megértésüket köszönjük!

A weboldal adatkezelési szabályzata itt érhető el. 
Ingyenes parkolási lehetőség térképe elérhető itt.